Úgy tudom a doktor úr csak a hónap végéig van a Mintaházban, így ő már nem sokáig vesz részt a diagnosztikai munkában. Sem. Marad egyetlen szakorvos, és egy szakorvosjelölt, aki önállóan még nem diagnosztizálhat, gyógyszeres terápiát sem írhat ki vagy felügyelhet. Hogy lesznek így ellátva a gyerekek? Mert már most is akadozik minden, gyerekek vannak ellátatlanul.
Imádjuk a mintaházat❤️Az ott dolgozók ritka kincsek egytől egyig❤️ Nagyon sok segítséget kapunk tőlük. Sokszor szemmel látható a változás. Lányom minden héten alig várja hogy mehessen. Mindig szeretettel és kedvesen fordulnak a gyermekhez 🙂
Ohh.. Hogyne..
Megfenyegetjuk a gyereket ugye?
Most mondták nekem telefonban, hogy egy pszichiáter és két gyógypedagógus felmondott, nem vállalnak új vizsgálatot...
Akkor most mi van????
Együtt az Autistákèrt Alapîtvány,aztmondta a pedagógiai szakszolgálat,hogy a magán rendelèseken kèszült diagnózist nem tudják figyelembe venni SNI státusz kiadásakor csak az államit .ez igaz?
TUDTAD? MIT TEHETSZ? A „mindjárt” nem mindenkinek elég pontos.
„Mindjárt indulunk.” „Még egy kicsit várni kell.” Gyakran mondjuk ezeket, de nem derül ki belőlük, hogy két percről vagy fél óráról van szó. Egy autista embernek nehézséget jelenthet, ha nem tudja, meddig tart a várakozás, vagy mikor kell abbahagynia azt, amivel éppen foglalkozik. A pontosabb információ segíthet felkészülni a következő lépésre. ♥ Mit tehetsz? • Adj konkrét kapaszkodót. Például: „Öt perc múlva indulunk”, vagy „Még két ember van előttünk a sorban.” • Ha neki segítség, használjatok időzítőt, vagy mutasd meg az órán, mikor következik a váltás. • Ha nem tudod, meddig tart a várakozás, mondd el ezt is. Például: „Még nem tudom, mikor kerülünk sorra. Megkérdezem, és elmondom, mit válaszoltak.” Ha a korábban jelzett idő változik, arról is szólj. Kérdezd meg, milyen jelzés segít neki a legjobban: a kimondott idő, az időzítő vagy valami más! Mentsd el, és oszd meg valakivel, aki gyakran mondja, hogy „mindjárt”! Neked mi ad kapaszkodót várakozás közben? Írd meg kommentben! ... See MoreSee Less
Idén tíz éves az Együtt az Autistákért Alapítvány! 10. Rész - 2025
2025-ben is a megértésért, az elérhető segítségért és a közös élményekért dolgoztunk.
⛸ Februárban a Városligeti Műjégpálya csendes óráján autista gyermekek és családjaik korcsolyázhattak nyugodtabb körülmények között.
🎭 Márciusban a Budapesti Operettszínház jótékonysági gálájának művészei és közönsége támogatták munkánkat.
💙 Áprilisban az #éniskékvagyok kezdeményezéssel ismét kékbe öltöztek épületek és közösségek. A NINI limitált kollekciója és a Bamba Marha EGYÜTT burgere is az ügyünket segítette, közel száz gyermeknek pedig közös élményt szerveztünk a Fővárosi Nagycirkuszban.
🎶 Nyáron a VeszprémFesten és a Paloznaki Jazzpikniken az MBH Bankkal együtt gyűjtöttünk adományokat, és vittük közelebb az autizmus ügyét a fesztiválozókhoz.
🌟 Az AUTTALENT 2025 programban 36 pályázót támogattunk, összesen 16 981 245 forinttal.
🏡 Az Autista Mintaház munkatársainak tréninget szerveztünk, és szülőképzés is segítette a családokat a mindennapokban.
🎅 Decemberben ismét Mikulás-ünnepséget tartottunk a Mintaházban. Az Adventi Süti Shopon pedig több mint 3 millió forint gyűlt össze a 2026-os állatasszisztált foglalkozások elindítására.
Minden program és felajánlás mögött ott voltatok ti is. Veletek épül tovább a közös történetünk! 💙
Nézd meg korábbi jubileumi posztjainkat is, és írd meg: melyik 2025-ös kezdeményezésünkhöz kapcsolódtál?
Egy póló megvásárlásával is lehet tenni egy közös ügyért. Szeptemberben ebből 618 921 forint támogatás gyűlt össze. 💙🤘
A Hard Rock Cafe Budapest minden szeptemberben eladott Leather Logo póló árának 10%-át az Együtt az Autistákért Alapítvány munkájának támogatására ajánlotta fel. Így a vásárlók a választásukkal az autista embereket és családjaikat segítő munkánkhoz is hozzájárultak.
Köszönjük a Hard Rock Cafe Budapestnek, hogy lehetőséget teremtett erre az összefogásra, és mindenkinek, aki egy póló megvásárlásával részese lett a közös eredménynek! 💙
Ha te is csatlakoznál, honlapunkon megtalálod, hogyan támogathatod az Alapítvány munkáját.
"A szülők sokszor nem tudják elfogadni a saját gyermeküket.” – Zádori Heni, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület elnöke
Erős mondat, ami nehéz kérdéseket vet fel. Mit jelent az elfogadás a hétköznapokban? Hogyan tudjuk a gyermek saját igényeit megérteni, és hozzá igazítani az elvárásainkat?
Szerinted mi segítheti a szülőket ezen az úton? Írd meg a gondolataidat kommentben – egymás tapasztalataiból is tanulhatunk. 💙
Küldd el valakinek, akivel szívesen beszélgetnél erről, és nézd meg a korábbi Autitok-beszélgetéseinket! ... See MoreSee Less
Sokat segítene,ha a szülők is kérnének segítséget, mert az autizmus genetikai, jó eséllyel a gyerekek épp a szüleiknek köszönhetően élnek a spektrumon. Érdemes a szülőknek is önismeretet tanulni és figyelni, mert a gyermek fejlesztései során rengeteg hasonló helyzetben lévő szülővel, szakemberekkel, gyermekekkel lehet kapcsolódni, tapasztalatokat cserélni.
2 autistam van es az életemet oda adnám értük ! Elfogadni megérteni segíteni gyermekét A szülői szívnek ott kell lennie velük minden esetben !🩵🩵
Ez a telljes igazsag sajnos
Elég szomorú mivel sajnos nemtehetnek rola az ártatlan gyerekek.🩵🩵
Emberek vagyunk. A gyászfolyamat normális. 💙
Elég szomorú mivel sajnos nem tehetnek róla az ártatlan gyermekek.Nem ők kérték az életet.❤️😔❤️
Ki mondta nekem is a gyermek Autista és nagyon szeretem, talán az osztály társak meg az iskolának teher.
Sajnos ez a legnagyobb probléma! Ha szülőtréninget igénybe vennének kérnék és elfogadnának segítséget sokat segítene a családokon 💙🤗🥰💙
Ez egy kiragadott mondat egy szövegkörnyezetből. Hogy a hiányzó előzményeket és magyarázatokat ki hogyan egészíti ki a saját tapasztalatai, gondolatai alapján, na az nem lesz egyforma. 🙂
Talán tilos nem elfogadni, hogy autista a gyerek?
Talán minden autista egyforma terhet ró a környezetére, szüleire?
Tényleg meg kell bélyegezni a komformformizmusra való törekvést?
Tényleg boldognak kell lennie a kirekesztett szülőnek?
Ismer valaki olyan embert, aki arról álmodozott fiatalon, hogy majd autista gyereke lesz és ő majd megmutatja, hogy mennyire lehet szeretni egy ilyen gyereket is?
Elmarad a délutáni program, másik tanár érkezik, vagy a megszokott útvonal helyett máshol kell menni. Neked lehet, hogy apró változás, egy autista embernek azonban nehézséget jelenthet, ha váratlanul felborul az, amire készült. A kiszámíthatóság kapaszkodót adhat a mindennapokban. Amikor változik a terv, segíthet, ha nemcsak azt mondjuk el, mi marad el, hanem azt is, mi fog történni helyette.
Mit tehetsz? • Jelezd a változást, amint tudsz róla. Így több idő marad felkészülni rá. • Mondd el konkrétan, mi lesz más, és mi marad ugyanaz. Például: „Ma nem megyünk a játszótérre, mert esik. Helyette otthon társasozunk, és utána a szokott időben vacsorázunk.” • Hagyj időt az átállásra. Attól, hogy elmondtad az új tervet, még nem biztos, hogy a másik rögtön készen áll rá. Minden autista ember más: kérdezd meg, neki mi segít a változások kezelésében! Mentsd el a következő váratlan helyzetre, és küldd el valakinek, aki szintén használhatja ezeket az ötleteket! Nektek mi segít, amikor változik a terv? Írd meg kommentben! ... See MoreSee Less
💙 Hogyan zajlik az autizmus diagnosztizálása az Autista Mintaház Diagnosztikai és Terápiás Centrumban?
Keszeg doktor a videóban bemutatja a diagnosztikai folyamatot, és segít közelebb hozni azt, ami sok család számára még ismeretlen.
▶️ Nézd meg, és mentsd el későbbre, hogy vissza tudj térni hozzá! Küldd el olyan szülőnek is, akinek éppen most lehet segítség ez az információ.
Milyen kérdésed van a diagnosztikai folyamattal kapcsolatban? Írd meg kommentben! 💙 ... See MoreSee Less
Comment on Facebook
Úgy tudom a doktor úr csak a hónap végéig van a Mintaházban, így ő már nem sokáig vesz részt a diagnosztikai munkában. Sem. Marad egyetlen szakorvos, és egy szakorvosjelölt, aki önállóan még nem diagnosztizálhat, gyógyszeres terápiát sem írhat ki vagy felügyelhet. Hogy lesznek így ellátva a gyerekek? Mert már most is akadozik minden, gyerekek vannak ellátatlanul.
Imádjuk a mintaházat❤️Az ott dolgozók ritka kincsek egytől egyig❤️ Nagyon sok segítséget kapunk tőlük. Sokszor szemmel látható a változás. Lányom minden héten alig várja hogy mehessen. Mindig szeretettel és kedvesen fordulnak a gyermekhez 🙂
Ohh.. Hogyne.. Megfenyegetjuk a gyereket ugye?
Most mondták nekem telefonban, hogy egy pszichiáter és két gyógypedagógus felmondott, nem vállalnak új vizsgálatot... Akkor most mi van????
Együtt az Autistákèrt Alapîtvány,aztmondta a pedagógiai szakszolgálat,hogy a magán rendelèseken kèszült diagnózist nem tudják figyelembe venni SNI státusz kiadásakor csak az államit .ez igaz?
View more comments
TUDTAD? MIT TEHETSZ?
A „mindjárt” nem mindenkinek elég pontos.
„Mindjárt indulunk.” „Még egy kicsit várni kell.” Gyakran mondjuk ezeket, de nem derül ki belőlük, hogy két percről vagy fél óráról van szó.
Egy autista embernek nehézséget jelenthet, ha nem tudja, meddig tart a várakozás, vagy mikor kell abbahagynia azt, amivel éppen foglalkozik. A pontosabb információ segíthet felkészülni a következő lépésre.
♥ Mit tehetsz?
• Adj konkrét kapaszkodót. Például: „Öt perc múlva indulunk”, vagy „Még két ember van előttünk a sorban.”
• Ha neki segítség, használjatok időzítőt, vagy mutasd meg az órán, mikor következik a váltás.
• Ha nem tudod, meddig tart a várakozás, mondd el ezt is. Például: „Még nem tudom, mikor kerülünk sorra. Megkérdezem, és elmondom, mit válaszoltak.” Ha a korábban jelzett idő változik, arról is szólj.
Kérdezd meg, milyen jelzés segít neki a legjobban: a kimondott idő, az időzítő vagy valami más!
Mentsd el, és oszd meg valakivel, aki gyakran mondja, hogy „mindjárt”! Neked mi ad kapaszkodót várakozás közben? Írd meg kommentben! ... See MoreSee Less
Comment on Facebook
Idén tíz éves az Együtt az Autistákért Alapítvány!
10. Rész - 2025
2025-ben is a megértésért, az elérhető segítségért és a közös élményekért dolgoztunk.
⛸ Februárban a Városligeti Műjégpálya csendes óráján autista gyermekek és családjaik korcsolyázhattak nyugodtabb körülmények között.
🎭 Márciusban a Budapesti Operettszínház jótékonysági gálájának művészei és közönsége támogatták munkánkat.
💙 Áprilisban az #éniskékvagyok kezdeményezéssel ismét kékbe öltöztek épületek és közösségek. A NINI limitált kollekciója és a Bamba Marha EGYÜTT burgere is az ügyünket segítette, közel száz gyermeknek pedig közös élményt szerveztünk a Fővárosi Nagycirkuszban.
🎶 Nyáron a VeszprémFesten és a Paloznaki Jazzpikniken az MBH Bankkal együtt gyűjtöttünk adományokat, és vittük közelebb az autizmus ügyét a fesztiválozókhoz.
🌟 Az AUTTALENT 2025 programban 36 pályázót támogattunk, összesen 16 981 245 forinttal.
🏡 Az Autista Mintaház munkatársainak tréninget szerveztünk, és szülőképzés is segítette a családokat a mindennapokban.
🎅 Decemberben ismét Mikulás-ünnepséget tartottunk a Mintaházban. Az Adventi Süti Shopon pedig több mint 3 millió forint gyűlt össze a 2026-os állatasszisztált foglalkozások elindítására.
Minden program és felajánlás mögött ott voltatok ti is. Veletek épül tovább a közös történetünk! 💙
Nézd meg korábbi jubileumi posztjainkat is, és írd meg: melyik 2025-ös kezdeményezésünkhöz kapcsolódtál?
Megérteni. Elfogadni. Segíteni. ... See MoreSee Less
Comment on Facebook
29 éves az autista fiam de én még nem hallottam róluk. Nemhogy segítséget kaptunk volna…
🩵🩵🩵
Egy póló megvásárlásával is lehet tenni egy közös ügyért. Szeptemberben ebből 618 921 forint támogatás gyűlt össze. 💙🤘
A Hard Rock Cafe Budapest minden szeptemberben eladott Leather Logo póló árának 10%-át az Együtt az Autistákért Alapítvány munkájának támogatására ajánlotta fel. Így a vásárlók a választásukkal az autista embereket és családjaikat segítő munkánkhoz is hozzájárultak.
Köszönjük a Hard Rock Cafe Budapestnek, hogy lehetőséget teremtett erre az összefogásra, és mindenkinek, aki egy póló megvásárlásával részese lett a közös eredménynek! 💙
Ha te is csatlakoznál, honlapunkon megtalálod, hogyan támogathatod az Alapítvány munkáját.
Megérteni. Elfogadni. Segíteni. ... See MoreSee Less
Comment on Facebook
"A szülők sokszor nem tudják elfogadni a saját gyermeküket.”
– Zádori Heni, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület elnöke
Erős mondat, ami nehéz kérdéseket vet fel. Mit jelent az elfogadás a hétköznapokban? Hogyan tudjuk a gyermek saját igényeit megérteni, és hozzá igazítani az elvárásainkat?
Szerinted mi segítheti a szülőket ezen az úton? Írd meg a gondolataidat kommentben – egymás tapasztalataiból is tanulhatunk. 💙
Küldd el valakinek, akivel szívesen beszélgetnél erről, és nézd meg a korábbi Autitok-beszélgetéseinket! ... See MoreSee Less
Comment on Facebook
Sokat segítene,ha a szülők is kérnének segítséget, mert az autizmus genetikai, jó eséllyel a gyerekek épp a szüleiknek köszönhetően élnek a spektrumon. Érdemes a szülőknek is önismeretet tanulni és figyelni, mert a gyermek fejlesztései során rengeteg hasonló helyzetben lévő szülővel, szakemberekkel, gyermekekkel lehet kapcsolódni, tapasztalatokat cserélni.
2 autistam van es az életemet oda adnám értük ! Elfogadni megérteni segíteni gyermekét A szülői szívnek ott kell lennie velük minden esetben !🩵🩵
Ez a telljes igazsag sajnos
Elég szomorú mivel sajnos nemtehetnek rola az ártatlan gyerekek.🩵🩵
Emberek vagyunk. A gyászfolyamat normális. 💙
Elég szomorú mivel sajnos nem tehetnek róla az ártatlan gyermekek.Nem ők kérték az életet.❤️😔❤️
Ki mondta nekem is a gyermek Autista és nagyon szeretem, talán az osztály társak meg az iskolának teher.
Sajnos ez a legnagyobb probléma! Ha szülőtréninget igénybe vennének kérnék és elfogadnának segítséget sokat segítene a családokon 💙🤗🥰💙
Ez egy kiragadott mondat egy szövegkörnyezetből. Hogy a hiányzó előzményeket és magyarázatokat ki hogyan egészíti ki a saját tapasztalatai, gondolatai alapján, na az nem lesz egyforma. 🙂 Talán tilos nem elfogadni, hogy autista a gyerek? Talán minden autista egyforma terhet ró a környezetére, szüleire? Tényleg meg kell bélyegezni a komformformizmusra való törekvést? Tényleg boldognak kell lennie a kirekesztett szülőnek? Ismer valaki olyan embert, aki arról álmodozott fiatalon, hogy majd autista gyereke lesz és ő majd megmutatja, hogy mennyire lehet szeretni egy ilyen gyereket is?
🩵🩵🩵
👍
Milyen szülők azok ?
View more comments
Elmarad a délutáni program, másik tanár érkezik, vagy a megszokott útvonal helyett máshol kell menni. Neked lehet, hogy apró változás, egy autista embernek azonban nehézséget jelenthet, ha váratlanul felborul az, amire készült.
A kiszámíthatóság kapaszkodót adhat a mindennapokban. Amikor változik a terv, segíthet, ha nemcsak azt mondjuk el, mi marad el, hanem azt is, mi fog történni helyette.
Mit tehetsz?
• Jelezd a változást, amint tudsz róla. Így több idő marad felkészülni rá.
• Mondd el konkrétan, mi lesz más, és mi marad ugyanaz. Például: „Ma nem megyünk a játszótérre, mert esik. Helyette otthon társasozunk, és utána a szokott időben vacsorázunk.”
• Hagyj időt az átállásra. Attól, hogy elmondtad az új tervet, még nem biztos, hogy a másik rögtön készen áll rá.
Minden autista ember más: kérdezd meg, neki mi segít a változások kezelésében!
Mentsd el a következő váratlan helyzetre, és küldd el valakinek, aki szintén használhatja ezeket az ötleteket! Nektek mi segít, amikor változik a terv? Írd meg kommentben! ... See MoreSee Less
Comment on Facebook
☺️